Olaszország
Az Amalfi-partvidék a világ egyik leggyönyörűbb, 50 km-es partszakasza Dél-Olaszországban. A hegyvidék sziklás lankáin ámulatba ejtően gazdag, zöldellő növényzettel övezett bájos városkák tekintenek le a csillámlóan kékeszöld víztükörre, ahol a tengeren táncot lejt az aranyló napsütés. A programot még gazdagabbá teszi Nápoly nyüzsgése, Salerno, Paestum és Caserta pedig a múltba engednek bepillantást.
Repülés Nápolyba Budapestről. Idegenvezetőnk köszönti Önt. Transzfer a hotelbe. Szállás: Nápoly régió. Az első este a késői érkezés miatt nincs vacsora.
Reggeli a hotelben. Salerno az azonos nevű festői öböl partján fekszik, a Tirrén-tenger partján. Az 1980-as földrengés után szépen helyreállították a történelmi városközpontot, középkori szerkezetét pedig érintetlenül sikerült megőriznie. A legfontosabb nevezetességek közé tartozik a katedrális. Megállunk az Annunziata-templomnál, mely gyönyörű barokk óratoronnyal büszkélkedhet, az Arechi-kastélynál, a Szent Péter-templomnál, a Piazza Flavio Gioia-nál, a nyolcszögletű térnél. Salernótól kb. egyórányi útra található Paestum, az ókori görög romváros, mely az UNESCO-Világörökség része. A várost eredetileg Poseidonia-nak nevezték. Ez az egyik legfestőibb archeológiai park az országban, egyedülálló örökséggel, ennek ellenére még nem élvez akkora figyelmet a turisták részéről. Három megkapóan szép görög szentély, illetve múzeum várja itt az érdeklődőket. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív program Caserta Vecchia felé indulunk (FAKULTATÍV programcsomag). Caserta Vecchia gyökerei egyes leírások szerint a 9. századig nyúlnak vissza, középkori jellegzetességekkel büszkélkedhet. A település 401 méter magasról, a Tifatini-hegy lankáiról tekint le a környékre, és mesés panorámát kínál a tájra. A középkori utcákon, a virágokkal ékesített kőházak mellett elsétálva megérint minket a múlt. A nap kihagyhatatlan része a királyi palota és a kertek meglátogatása. A Bourbonok számára épült, méltóságteljes rezidencia építését 1752-ben kezdték el. A tervek Vanvitelli nevéhez fűződnek. 1200 helyiség található benne. Az egyik legnagyobb királyi palotának számít Európában, és számos film helyszíneként szolgált. A park fenségessége is méltó a kastélyhoz: óriási területén szökőkutak, vízesés, sétányok, rétek is díszítik. Szabadidő, visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív program: Sorrento (fakultatív programcsomag). Sorrento az Amalfi-part egyik ékköve, az írók, költők, művészek, az arisztrokrácia kedvelt nyaralóhelye a 18-19.század óta. A kikötőváros főbb látványosságai a Piazza Tasso, a főtér, a San Cesaro bevásárlóutca, a székesegyház. A városkából mesés kilátás nyílik a Nápolyi-öbölre, és a Vezúv csúcsaira. Szabadidő, ebédelési lehetőség. Érdemes az óváros utcácskáin élvezni a csodás környezetet, az egyedi hangulatot. Visszatérés a hotelbe.
Töltse kedvére az időt szabadprogram keretében, vagy vegyen részt a helyszínen foglalható fakultatív programon: a kirándulás célpontja a turisták által leginkább rajongással övezett sziget, Capri. Transzfer Nápoly környékére, majd hajóra szállunk. Capri, a Tirrén-tenger egyik ékköve a Nápolyi-öböl déli részénél található. A meseszép, 9 négyzetkilométeres csoda számos festőt, zeneszerzőt és írót ihletett meg az idők során. A mediterrán növényzet: citromfák, rózsaszín- és lilaszirmú bougainvilleák, árnyas villák által megrajzolt, kifinomult környezet igen kedvelt a hollywoodi sztárok körében is. A kikötőből siklóval jutunk fel a domboldalra. Sétánk során elénk tárul az Umberto-tér, azaz a piazetta, a Santo Stefano-templom. Capri neve egybeforrt a luxussal és a csillogással: világhírű tervezők butikjai is kínálják itt az egyedi termékeket. Az Augustus-kertekből csodás panoráma nyílik a sziget jelképének számító Faraglioni-sziklákra. Caprit elhagyva hajóra szállunk, majd buszunkkal visszatérünk a hotelbe.
Töltse kedvére az időt, vagy tartson velünk a fakultatív programra (FAKULTATÍV programcsomag) Az Amalfi-partvidék a világ egyik legkáprázatosabb, legnépszerűbb úti célja, nem véletlenül vette fel az UNESCO a Világörökség listájára. Salernóban hajóra szállunk. Egy életre megigéz minket az Amalfi-part látványa: az azúrkék tenger, a zöldellő hegyek, a magasból letekintő házikók és villák. A hegyoldalon Positano városka felejthetetlenül szép: mór stílusú, színpompás házaival, az előtte messzire nyúló víztükörrel. Érdemes barangolni a szűk utcácskákon, meginni egy kávét, vagy enni egy olasz süteményt egy hangulatos kis helyen. Hajóval Amalfi-ba tartunk. Az ötezer fős lakossággal rendelkező, Sorrentoi-félszigeten, hegyekkel és sziklafalakkal ölelt Amalfi egy igazi kis ékszerdoboz: napsütötte terei, azaz piazza-i, álomszép-felejthetetlen tengerpartja, az itteni híres, frissítő limoncello a hamisítatlan olasz életörömöt hirdetik. Jellegzetes épülete a dóm a központi téren, éttermekkel, kis üzletekkel körbevéve. Szabadidő, majd indulás hajóval Salernóba. Buszunkkal visszatérés a hotelbe.
Szabadidő keretében kedvére töltheti az időt a környék felfedezésével, vagy pihenéssel. Helyszínen foglalható fakultatív program: Pompei múltról mesélő romjaival ismerkedhetünk. A Vezúv közelében található ókori város a Kr. u. 79-es vulkánkitörésnek esett áldozatul. Ekkor a természet hihetetlen ereje halotti hamufátyollal borította be a mindent egykori kereskedelmi kikötőt, és a római patríciusok kedvelt nyaralóhelyét. Az UNESCO Világörökség listáját gazdagító, 66 hektáros, lebilincselő érdekességeket feltáró romvárost évente több millió látogató keresi fel. A kőutcácskákon ballagva egy letűnt világ elevenedik meg előttünk: az egykori fórum, a bazilika, Jupiter és Apolló temploma, a színházak, közfürdők maradványai segítségével évezredeket utazhatunk. Visszatérés a hotelbe.
Nápolyba indulunk. Sétánk a Piazzo Plebiscito-ról, a város legnagyobb terétől indul. Itt található a királyi palota és a neoklasszicista San Francesco di Paola-templom. A fontos nevezetességek közé tartozik a Teatro di San Carlo, Nápoly és egyben Európa egyik legrégebbi operaháza. A 19. századi Umberto Galleria egy elegáns bevásárlópasszázs. A város jelképének számít az Anjou-erőd (kívülről tekintjük meg). A busz a repülő indulásának függvényében visz ki minket a repülőtérre. Hazautazás. Érkezés életre szóló élményekkel gazdagodva Budapestre.
2024. 10. 04. | elválasztó | - | ||||
2024. 10. 10. | FR4089 | Nápoly (NAP) | Budapest (BUD) | 21:50 - 23:30 | Ryanair | |
2024. 10. 16. | elválasztó | - | ||||
2024. 10. 10. | FR4090 | Budapest (BUD) | Nápoly (NAP) | 19:40 - 21:25 | Ryanair | |
2024. 10. 17. | FR4089 | Nápoly (NAP) | Budapest (BUD) | 21:50 - 23:30 | Ryanair | |
2024. 10. 18. | elválasztó | - | ||||
2024. 10. 17. | FR4090 | Budapest (BUD) | Nápoly (NAP) | 19:40 - 21:25 | Ryanair | |
2024. 10. 24. | FR4089 | Nápoly (NAP) | Budapest (BUD) | 21:50 - 23:30 | Ryanair | |
2024. 10. 25. | elválasztó | - | ||||
2024. 10. 24. | FR4090 | Budapest (BUD) | Nápoly (NAP) | 19:40 - 21:25 | Ryanair | |
2024. 10. 31. | FR4089 | Nápoly (NAP) | Budapest (BUD) | 17:55 - 19:35 | Ryanair | |
2024. 11. 07. | elválasztó | - | ||||
2024. 10. 31. | FR4090 | Budapest (BUD) | Nápoly (NAP) | 20:00 - 21:40 | Ryanair | |
2024. 11. 07. | FR4089 | Nápoly (NAP) | Budapest (BUD) | 17:55 - 19:35 | Ryanair |
Adatkezelési tájékoztató
I. Az adatkezelő személye és elérhetőségei
PremioTravel Holidays Kft. (székhelye: 1063 Budapest Szinyei Merse Pál u. 10.,, telefonszám: 99/310-940, cégjegyzékszám: 01-09-180774, adószáma: 24758415-2-42, utazásszervezői és -közvetítői nyilvántartásba vételi szám: U-001503, e-mail: [email protected], weboldalak: www.premiotravel.hu) a továbbiakban mint Premio Travel az ügyfelek – a Premio Travel utazói – a személyes adatait kezeli.
Az adatkezelési szabályzatban használt meghatározások, fogalmak ezen szabályzatra kötelezően alkalmazandó definícióit a 2016/679/EU rendelet tartalmazza.
A hivatkozott rendelet a https://naih.hu/files/CELEX_32016R0679_HU_TXT.pdf
weboldalon olvasható.
Az adatkezelési szabályzatban adatkezeléssel kapcsolatban használt néhány kifejezés és fogalom rendelet szerinti magyarázata:
adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
GDPR: a 2016/679/EU rendelet a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről;
felügyeleti hatóság vagy NAIH: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
személyes adatok különleges kategóriái: faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok;
ügyfél: a Premio Travel termékei és szolgáltatásai iránt személyesen, a honlapon, telefonon vagy bármely más módon érdeklődők, illetve a Premio Travellel utazási szerződést kötők (utazók).
Az adatkezelés elvei
A PremioTravel minden tőle telhető intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az ügyfelek személyes adatait mindenkor
II. A Premio Travel az alábbi személyes adatokat gyűjti az ügyfelektől
A Premio Travel a szolgáltatásával kapcsolatos megkeresés, érdeklődés, hírlevélre való feliratkozás, utazási szerződés, egyedi ajánlatkéréssel kapcsolatban az alábbi személyes adatokat gyűjti az ügyfelektől:
1.) érdeklődés:
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
(c) érdeklődés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás); |
Az ügyfél érdeklődésének pontosításához, annak megfelelő, személyre szabott megválaszolásához szükséges adatok, az ügyfél saját közlése alapján. |
2.) Hírlevélre való feliratkozás
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
(c) érdeklődés tárgya (ha alkalmazandó); |
A hírlevél / egyéb eDM eszköz tárgyának pontosításához szükséges adatok, az ügyfél saját közlése alapján. |
Az 1.) és 2.) esetekben az adatkezelés jogalapja az érdeklődő, illetve a hírlevélre feliratkozó hozzájárulása. Az adatkezelés az érdeklődő, a hírlevélre feliratkozó által megjelölt tartamig, vagy a hozzájárulás visszavonásáig tart.
3.) utazási szerződés kötés
(a) név; |
Az ügyfél (utazó) beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél (utazó) későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
(c) a szerződés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás, gyerekek száma és születési ideje, étkezési igények, releváns egészségügyi adatok); |
A szerződés tárgyának meghatározása. |
(d) útlevélszám |
A repülőjegy foglaláshoz. |
Az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése, illetve az annak kapcsán felmerült esetleges jogviták rendezhetőségének biztosítása. Az adatkezelés időtartama a Ptk. szerint megállapított elévülési idő, amelynek kezdete az utazási szerződés teljesítésének napja.
4.) egyedi ajánlatkérés
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
(c) érdeklődés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás); |
Az ügyfél érdeklődésének pontosításához, annak megfelelő, személyre szabott megválaszolásához szükséges adatok, az ügyfél saját közlése alapján. |
Az adatkezelés jogalapja az ajánlatkérő hozzájárulása. Az adatkezelés az ajánlatkérő által megjelölt tartamig, vagy a hozzájárulás visszavonásáig tart.
Utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződés
(a) név; |
Az ügyfél beazonosításához elengedhetetlenül szükséges adat |
(b) e-mail cím (telefonszám); |
Az ügyfél későbbi eléréséhez elengedhetetlenül szükséges adatok |
(c) a szerződés tárgya (pl: időszak, úti cél, szállás besorolás, gyerekek száma és születési ideje, étkezési igények, releváns egészségügyi adatok); |
A szerződés tárgyának meghatározása. |
Az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése, illetve az annak kapcsán felmerült esetleges jogviták rendezhetőségének biztosítása, az utazási szolgáltatás minőségfejlesztése és a személyre szabott ügyfélkiszolgálás célzottab megvalósítása. Az adatkezelés időtartama a Ptk. szerint megállapított általános (jelenleg 5 év), illetve a Számviteli törvényben meghatározott elévülési idő (jelenleg 8 év), amelynek kezdete az utazási szerződés teljesítésének napja.
Személyes adatok továbbítása az EGT területén belül
A Premio Travel az az ügyfelei személyes adatait az alábbi EGT belüli harmadik személyekkel jogosult megosztani:
(a) a Premio Travel cégcsoportján belül, beleértve a Premio Travel anya- és leányvállalatait;
(b) a Premio Travel vagy az ügyfelek részére szolgáltatásokat végző szervezetekkel (pl: biztosítást nyújtó társasággal, IT szolgáltatóval, marketing kampányt folytató vállalkozással);
(c) az utazási szerződés teljesítésében résztvevő közreműködőkkel (hotel, repülőtársaság, stb.);
(d) felügyeleti hatósággal és más szabályozó hatóságokkal és szervekkel.
Nemzetközi adattovábbítás harmadik (nem EGT) országokba
A Premio Travel jogosult az ügyfelek személyes adatait EGT kívüli országba továbbítani, amennyiben
A Premio Travel az utazási szerződés megkötése előtt tájékoztatja az utazót az EGT területén kívülre továbbított személyes adatai 2016/679/EU rendeletnek megfelelő védelméről.
Tájékoztatás kérése
Az utazó az alábbi kapcsolati pontokon keresztül kérhet tájékoztatást a Premio Travel által kezelt személyes adatairól:
e-mail cím:
telefon:
levélcím:
III. Az ügyfél, az utazó jogai
Az ügyfél hozzáférési jogai
Az ügyfél hozzáférhet a személyes adataihoz.
Az ügyfél írásban kérheti, hogy a Premio Travel tájékoztatást adjon arról, hogy személyes adatait az iroda kezeli-e.
A Premio Travel a tájékoztatást nem tagadhatja meg.
Az ügyfél tájékozódás joga kizárólag a rá vonatkozó személyes adatokra terjed ki.
Az ügyfél tájékozódási joga nem vonatkozik:
A Premio Travel a kérelmező ügyfél kérésére hozzáférést és másolatot biztosít a személyes adataihoz. Ha az ügyfél további/ismételt másolatot kér a személyes adatairól, a Premio Travel 1.000 Ft/adat, vagy tájékoztatás díjat számol fel, amelyet az ügyfél a tájékoztatás átadása/megküldése előtt köteles megfizetni a Premio Travel számlája alapján.
A helyesbítéshez való jog
Az ügyfél bármikor kérheti személyes adatainak helyesbítését.
A helyesbítési jog kizárólag az ügyfélre vonatkozó személyes adatokra terjed ki.
Nem terjed ki
A Premio Travel az ügyfél írásban benyújtott kérésének megfelelően javítja, kiegészíti vagy módosítja az ügyfél személyes adatát, és erről írásban tájékoztatja az ügyfelet.
A Premio Travel a helyesbítésről nem köteles tájékoztatni az ügyfelet, ha az aránytalanul nagy terhet róna rá, vagy az ügyfél tájékoztatása lehetetlen.
A törléshez való jog
Az ügyfél kérheti személyes adatainak törlését.
A Premio Travel indokolatlan késedelem nélkül köteles törölni az ügyfél személyes adatait,amennyiben
azokat a Premio Travel kezeli és
A Premio Travel az ügyfél személyes adatainak törléséről tájékoztatja az ilyen személyes adatok címzettjeit.
A Premio Travel a helyesbítésről nem köteles tájékoztatni az ügyfelet, illetve a címzetteket, ha az aránytalanul nagy terhet róna rá, vagy az ügyfél tájékoztatása lehetetlen.
Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az ügyfél kérheti a személyes adatai kezelésének korlátozását.
Az adatkezelés korlátozásának joga kizárólag az ügyfél személyes adataira vonatkozik.
A Premio Travel korlátozhatja az ügyfél személyes adatainak kezelését mindaddig, amíg ellenőrzi az ügyfél személyes adatainak helyességét, valódiságát amennyiben az ügyfél vitatja az adott adat(ok) pontosságát.
A Premio Travel korlátozza az ügyfél személyes adatainak kezelését, ha az ügyfél olyan adatok kezelésének korlátozását kéri, amelyek kezelése jogellenes, és az ügyfél ellenzi az ilyen adatok törlését.
A Premio Travel az ügyfél kérésére korlátozza személyes adatainak kezelését, amennyiben
A Premio Travel korlátozza az ügyfél személyes adatainak kezelését, ha
A Premio Travel az ügyfél személyes adatainak korlátozásáról tájékoztatja az ilyen személyes adatok címzettjeit.
A Premio Travel a korlátozásról nem köteles tájékoztatni az ügyfelet, illetve a címzetteket, ha az aránytalanul nagy terhet róna rá, vagy az ügyfél tájékoztatása lehetetlen.
A személyes adatok kezelésének korlátozása esetén a Premio Travel
A Premio Travel az ügyfél személyes adatait közvetlen üzletszerzésre nem használhatja fel.
Az adathordozhatósághoz való jog
Az ügyfél jogosult arra, hogy az általa a Premio Travel adatkezelésébe átadott személyes adatait írásban, kinyomtatott vagy más, olvasható formátumban megkapja.
Az ügyfél jogosult, hogy ezen személyes adatait másik adatkezelőnek átadja vagy továbbítsa/továbbítassa.
Az ügyfél adathordozhatósághoz való joga kizárólag a rá vonatkozó személyes adatokra terjed ki.
Panasz benyújtásához való jog
Amennyiben az ügyfél úgy véli, hogy személyes adatainak kezelésével kapcsolatban jogait megsértették, úgy az ügyfél vegye fel a kapcsolatot a Premio Travel megnevezett kapcsolattartójával.
Az ügyfél a Premio Travel adatkezelésével kapcsolatos panaszait közvetlenül bejelentheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.; telefon: +36 1 391 1400; fax: +36 1 391 1410; e-mail: [email protected]; weboldal: www.naih.hu), illetve eljárást indíthat a lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt.